Az első magyar királyné nevét viselő Gizella Hotel*** és Étterem Veszprém történelmi városrészében, a vár tövében helyezkedik el, ahol a város történelmi magja és természeti szépségének legmegkapóbb csodái, a Szent Benedek-hegy, a tövében csordogáló Séd patak és a vár összeérnek. A több, mint 200 éves műemléképületben a múltból örökölt patinás környezet ötvöződik korunk egyszerű, természetes eleganciájával.
A szálloda épülete Veszprém egyik legrégebbi negyedében, a már az Árpád korban létező Szent Katalin váralja település területén található. A városrész nevét az 1240-ben alapított zárdáról kapta. A Jókai utca 48. számú épület egy korábbi barokk ház falainak felhasználásával a 18. században épült a káptalani jószágkormányzóság számára. Kisebb belső és külső változtatásokkal lényegében a késő barokk jellegét megőrizve maradt ránk. Egykor földszintjén az utca felőli traktusban üzletek voltak. A földszint többi helyiségében és az emelet egy részén irodák helyezkedtek el. A telken álló, az udvart körbefoglaló különböző melléképületeket mára elbontották.
A 18. század végén átépítették úgy, hogy a földszinti mélyebb járószintek megtartásával megmagasították az épületet. Lényegében ekkor alakult ki az épület mai boltozatrendszere. A 19. század végén, illetve a 20. század elején megemelték a járószintet, ami összefüggésben lehet a Séd-patak áradásaival. Erre az időre tehető a földszinti nyílások ablakká alakítása, valamint a homlokzatok mára fennmaradt külső képe is. 1945 után megszűnt az épület káptalani jószágigazgatósági funkciója és iskolává alakították át.
2002 áprilisában ebben az épületben- megőrizve barokk jellegét - megnyílt Veszprém egyik legújabb szállodája. Ajánljuk ezt a környezetet mindazoknak, akik szeretnek feltöltődni a természet és a tradíciók szépsége által. A hotel éttermének szellemisége is ezt sugározza. A vár ódon, hangulatos utcáihoz, tereihez közvetlen lépcső vezet fel. A festői patakpart és a veszprémi belváros ideális sétákat kínál.
Szobák és szolgáltatások bemutatása
- Ingyenes Internet hozzáférés (WLAN)
- Hotelünk modernül berendezett boltíves illetve 200 éves gerendázattal ékesített szobái közel 50 vendég együttes elhelyezésére nyújtanak lehetőséget.
- A 22 db fürdőszobás szoba televízióval, telefonnal, minibárral, légkondicionálóval felszerelve szolgálja a vendégek kényelmét.
- A háromszintes épületben felvonó üzemel.
- Speciálisan kialakított lakosztályunk mozgáskorlátozottak számára is megfelelő kényelmet biztosít.
- Az autók zárt parkolóban helyezhetők el.
-
Park Hotel Pelikán
Szombathely14 250 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli -
Wellness Hotel Kalocsa
Kalocsa11 000 Ft-tól 2 ágyas szoba / fő / reggeli -
18 600 Ft-tól standard kétágyas szoba / fő / reggeli
-
8 450 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli
-
Hotel Vital Zalakaros
Zalakaros17 500 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli -
Zichy Park Hotel
Bikács14 900 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli -
Vadvirág Hotel és Étterem
Sopron0 Ft-tól -
Hortobágy Club Hotel
Hortobágy9 450 Ft-tól 2 ágyas szoba / fő / reggeli -
Gosztola Gyöngye Wellness Hotel
Gosztola11 400 Ft-tól kétágyas szoba / fő / félpanzió -
Club Aliga
Balatonaliga0 Ft-tól -
7 495 Ft-tól kétágyas classic / fő / reggeli
-
ABACUS Business & Wellness Hotel****superior
Herceghalom0 Ft-tól -
Hotel Piroska
Bük0 Ft-tól -
Prestige Ház
Hévíz8 900 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli -
Hotel Visegrád
Visegrád0 Ft-tól -
Bakony Hotel
Bakonybél0 Ft-tól -
Mátyás Király Gyógyszálloda
Hajdúszoboszló0 Ft-tól -
0 Ft-tól
-
Kék Duna Wellness Hotel
Ráckeve0 Ft-tól -
Tisza Balneum Hotel
Tiszafüred14 000 Ft-tól 2 ágyas szoba / fő / félpanzió -
Corvus Hotel Bük
Bükfürdő9 250 Ft-tól kétágyas szoba / fő / félpanzió -
7 550 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli
-
Platán Panzió
Dobogókő0 Ft-tól -
Belenus Thermalhotel*** Superior
Zalakaros9 900 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli -
19 900 Ft-tól Anna kétágyas / fő / félpanzió
-
BL Apartments & Yachtclub
Balatonlelle0 Ft-tól -
Espa Bio & Art Hotel
Zsámbék15 750 Ft-tól standard 2 ágyas szoba / fő / reggeli -
Hotel Kálvária Győr
Győr0 Ft-tól -
CE Hotel FIT
Hévíz0 Ft-tól










































